Bődy József egykori vasvári polgár I. világháborús emlékiratait tavaly mutatták be Vasváron, a Bendefy könyvtárban. A könyvbemutatón Sejber Mihály alpolgármester, tanár, szobrászművész, prof. dr. Bődy Pál történész, Bődy József fia és dr. Károsy Csaba, a szombathelyi földrajz tanszék alapítója, a könyv gondozója is jelen volt. Később Bődy József történész fia tartott előadást kivándorlás témakörben a Vas-Vár Örökség Népfőiskola vendégeként. Írását az október 23-ai ünnephez is kapcsolódó kivándorlás kérdéskör kapcsán közöljük.

„Több kérdés merül fel ezzel a témakörrel kapcsolatban. Valójában mit tudunk a 20. század nagyméretű kivándorlásáról és mit érdemes tudni róla? És miért? Mennyire hasonlítható azokkal a munkavállalói folyamatokkal, mint az ingázás, átköltözés új munkahelyre vagy a külföldre távozás? Milyen tényezők vezetnek ahhoz a döntéshez, hogy elhagyjuk lakóhelyünket? Ezeket a kérdéseket szeretném röviden megvizsgálni egy történeti korszak tapasztalatai keretében.

Édesapám Bődy József Vasváron született, itt járt elemi iskolába, de fiatal korában elkerült a városból. Itt van eltemetve a családi sírban. A második világháború következtében családjával együtt kivándorolt, tehát személyesen tapasztaltam a kivándorlással járó viszontagságokat. Egyetemi tanulmányaim során foglalkoztam a történeti kivándorlással és több tanulmány szerzője vagyok. Szívesen teszek eleget az Alpolgármester Úr felkérésének, hogy közöljem ismereteimet erről a történelmi témáról.

Először azt a kérdést szeretném feltenni, hogy milyen ismereteink vannak erről a jelentős vándorlásról. Érdekes és fontos tényező, hogy a kortárs európai és magyar társadalom több évtizedig rendkívül negatívan vagy egyáltalán nem foglalkozott a témával. Ezért érthető, hogy többen jelenleg is előítélettel vagy elavult felfogással közelítenek hozzá. 1960 után viszont egy jelentős nemzetközi érdeklődés következtében létrejött egy tudományosan megalapozott szakirodalom nemzetközi szinten, így Magyarországon is. Tehát valóban létezik egy elismert tudományos szakirodalom hazánkban is, azonban nem biztos, hogy ennek eredményei közismertek. Saját kutatásaimban megismertem ezt a szemléletet és ennek alapján vizsgáltam meg a magyarországi és európai kivándorlást. Röviden azt mondanám ezzel kapcsolatban, hogy az új szemlélet szerint meg kell vizsgálni a kivándorlók kibocsátó országának a társadalmi helyzetét, de ugyanakkor ismerni kell a befogadó ország társadalmát a kivándorlás korszakában. Ezeknek a vizsgálatoknak alapján tudunk egy valódi képet alkotni a kivándorlás folyamatáról, hatásáról és jelentőségéről.

Sejber Mihály alpolgármester, tanár, szobrászművész,

prof. dr. Bődy Pál történész, dr. Károsy Csaba a

könyvtárban rendezett bemutatón

Két egymáshoz kapcsolódó, de mégis különálló témát szeretnék röviden áttekinteni: a történelmi Magyarországról kiáramló kivándorlást valamint az akkori Vas vármegye nyugati járásait érintő ingázást, munkakeresést és kivándorlást. Az országos méretű kivándorlás 1880 és 1913 között volt folyamatban. A történeti Magyarország északkeleti térségében, tehát Sáros és Szepes megyében kezdődött, onnan fokozatosan terjedt tovább Zemplén, Abaúj-Torna, Szabolcs, Szatmár megyékre valamint Kárpátaljára. Később más térségben is elterjedt, így például Vas vármegye nyugati járásaiban. Különböző statisztikai felméréseket végeztek a kivándorlók számának megállapítására, ezek azonban nem egyeznek egymással. Saját tanulmányaim alapján azt a becslést tartom elfogadhatónak, amely 1,500.000 személy kivándorlását állapította meg. Amint hangsúlyoztam, ez a kivándorlás a történeti Magyarország területéről volt folyamatban. A kivándorlók természetesen különböző nemzetiségű származásúak voltak. Az hogy mennyien voltak magyar származásúak szintén vitatott, azonban reális becslések alapján azt mondhatjuk, hogy a magyar kivándorlók száma 500.000-600.000 között volt.

A kivándorlás kialakulását és terjedését egy modell alapján tudjuk értelmezni, melyet az említett kutatási szemlélet javasolt. Ennek nemzetközi neve: push and pull, amelyet így fordítanák le: taszítás és vonzás. A taszítás azt jelenti, hogy a lakóhely elhagyására készülő több lehetőség mérlegelése után arra a következtetésre jut, hogy jelenlegi otthonában nem tudja biztosítani megélhetését, tehát tudatosan foglalkozik az elvándorlás lehetőségéről. A másik tényező, a vonzás, egy országot vagy térséget jelent, amelynek szándéka és képessége van a kivándorlót befogadni. Tehát mindkét tényezőnek valóban létezni kell ahhoz, hogy létrejöjjön a kivándorlás.

A magyarországi kivándorlást kutató tanulmányok megállapították, hogy a történelmi Magyarország 1880-1900 közötti korszak társadalmi-gazdasági tényezői tették lehetővé a kivándorlás kialakulását. Tehát valóban léteztek a kivándorlást előidéző taszító tényezők.

Melyek voltak ezek? Néhány mondatban nagyon nehéz erre válaszolni, ezért csak három általános, de súlyos társadalmi-gazdasági kérdés hatását említem. Ezek: az ország földterületének olyan szerkezete, amelyben a többmilliós parasztság törpebirtokos volt vagy egyáltalán nem volt tulajdona, tehát megélhetése vándorló napszámos vagy bérmunkájának volt függvénye. Ezzel szemben állt a nagybirtok hatalmas földterülete és tőke állománya. Egy második jelentős tényező a fejlődő iparosítás hatása a mezőgazdaságra és az ország gazdasági rendszerére. Ennek egyik hatása az volt, hogy a mezőgazdaság gépesítése következtében a paraszti gazdaságok képtelenek voltak versenyezni a nagybirtok gépesített termelésével, sok esetben csődbe mentek és birtokosaik napszámos munkát voltak kénytelenek vállalni. A harmadik pedig az iparosítás hatása különböző térségekre. Olyan térségekben, melyeknek megélhetése elsősorban hagyományos mezőgazdasági bérmunka függvénye volt, mint például az északkeleti felvidék vagy Vas vármegye nyugati járásai, a lakosság jelentős része képtelen volt biztosítani megélhetését. Ezek képezték a kivándorlás taszító tényezőit 1880 után.

A második feltétele a kivándorlásnak a vonzás volt. Ezt a kivándorlók Amerikában (az Amerikai Egyesült Államokban) és az amerikai munkabérekben vélték felfedezni. Nyilvánvaló, hogy a magyarországi falúban élő parasztok vagy napszámosok meggyőző bizonyíték alapján voltak hajlandók arra, hogy elhagyják otthonukat, családjukat, rokonságukat és útra keljenek egy ismeretlen, tengerentúli országba. Ez a meggyőző bizonyíték pedig a faluból kivándoroltak személyes levele, jelentős pénzküldemények valamint a kivándorlók személyes megjelenése és beszámolója volt. Azonban mindez nem csak bizonyíték volt, hanem gyakorlati útmutatás arra, hogyan lehet eljutni Amerikába és ott bekapcsolódni a munkafolyamatokba. Az Amerikába kivándorolt „földi” felajánlotta személyes segítségét azoknak, akik követték példáját. A kivándoroltak ugyanis azzal a céllal mentek ki, hogy Amerikában munkát vállaljanak és a megkeresett fizetést az otthoni családnak átutalják. A kivándorolt családtag pedig egy idő után visszatért és a megtakarított pénzt földbirtokba fektette, házat épített és biztosította családja megélhetését. Ezáltal tehát egy szoros kapcsolatrendszer jött létre a kivándorló és a faluban maradt rokonok, ismerősök között, egy úgynevezett migrációs lánc. Ennek segítségével mindinkább több falubeli vándorolt ki Amerikába, ahol őket várta a rokon vagy családtag és biztosította lakhelyét, munkahelyét és beilleszkedését az ottani amerikai-magyar közösségbe. Amerikában több nagyvárosban jöttek létre magyar egyesületek, egyházközségek, önellátó segélyező társaságok, melyek jelenleg is működnek és megalapozzák az amerikai magyarság közösségi életét.

Vas vármegye nyugati járásaiban egy jelentős kivándorlási áramlás alakult ki 1880 után. A térség gazdasági tevékenysége túlnyomóan mezőgazdasági idénymunkából állt. A lakosság több évtizede megszokta az ingázást Magyarországra és Ausztria közeli térségébe. Mint fuvarosok és napszámosok dolgoztak Magyarországon, amint azonban az ilyen lehetőségek csökkentek, mindinkább Ausztriában, elsősorban Bécs környékén találtak ideiglenes munkát.

A lakosság tehát hozzászokott az ingázáshoz, mint a munkakeresés gyakorlati formájához. Ez volt tehát az a lépés, ami később a kivándorláshoz vezetett. Több kutató és történész hangsúlyozza a térség lakosságának különleges hozzáállását a mobilitáshoz és alkalmazkodási képességét. Ezt azzal indokolják, hogy Vas megye nyugati járásai egy fajta találkozási pontot képeznek Magyarország, Ausztria és a délszláv területek között. A lakosság több nemzetiségi, vallási hagyományokkal rendelkezik és Magyarországgal, Ausztriával egyaránt érintkezésben voltak és vannak. Ezek a tényezők Walter Dujmovits, osztrák kutató és Bajzsik Zsolt, magyar történész szerint jelentősen hozzájárultak a kivándorlás nagy méretű áramlásához, azonban elsősorban a megye nyugati járásaiból.

Bajzsik Zsolt erre vonatkozó megállapítását idézem: „A kivándorlás sok helyen Ausztriába irányuló migrációként jelent meg, hiszen az érintettek először Bécsbe költöztek, majd onnan folytatták az útjukat az újvilágba. Munka és kereset híján Vas megyéből is sokan költöztek el a szomszédos Alsó-Ausztriába és Stájerországba, de az Amerikába való kivándorlás sokkal nagyobb arányokat öltött.”

Vas megye két nyugati járásából terjedt leginkább a kivándorlás: a németújvári és a felsőőri járásból. A németújvári járás kivándorlása kezdődött először. Az első ismert kivándorló 1884-ben vándorolt ki Rábor (Rauchwart) községből. Ő Pennsylvániában egy kis községben telepedett le és a későbbi kivándorlók, az ő példáját követve, szintén azon a környéken, elsősorban Allentown és Northampton városokban telepedtek le. Ott vállaltak munkát és utódaik szintén ezekben a városokban alapítottak különböző egyházközségeket, szervezeteket. A felsőőri járás kivándorlása 1890-ben kezdődött. Az első kivándorlók Borostyánkő (Bernstein) vidékéről származtak, azonban más községekből is érkeztek Amerikába. A felsőőriek elsősorban Chicagóban telepedtek le és jelenleg is ott alakítottak különböző egyesületeket, egyházközségeket, szervezeteket.

Az ismertetett folyamatok bemutatják, ha rövidített formában is, a történeti Magyarországról induló nagy kivándorlás társadalmi-gazdasági hátterét és jelentőségét. Amint említettem, különböző kortársak eltérően vélekedtek a kivándorlás szerepéről Magyarország 20. századi történetében. Azonban amint megismerjük a kivándorlás valódi folyamatát és hatását, mindenképpen arra a következtetésre jutunk, hogy a kivándorlók alapozták meg az amerikai társadalomban a magyarság tehetségének, szabadság és önállóságra irányuló törekvésének elismerését és ezáltal Magyarország szempontjából is jelentős szerepet játszottak az amerikai-magyar kapcsolatok történetében.

Bődy Pál



Támogatók

 

Vasvár Város Önkormányzata
 
Nagy Gáspár Kulturális Központ
 

Galambos István

 

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Ajánló

Búzaszem – film

Magyar Nyugat Könyvkiadó

 

 

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés